©Pimpace 2013 -

A módszer alapja:

 Aki biztos magában, azt nem lehet semmivel kibillenteni önmaga szeretetéből. Ez valakinek megy autodidakta módon, de akinek nem, ezzel a módszerrel kaphat kapaszkodókat, amivel ki tudja önmaga helyes képét alakítani. Ehhez nem kell senki más, csak Önmagad, és egy jó adag bátorság és türelem. Hiszen saját félelmeinkről, érzelmeinkről van szó, ami igen régóta belénk van programozva a tudatalattinkban, amiket nem tudunk irányítani, sőt legtöbb esetben ők vezérelnek minket. Ezek az érzelmek az életünk működését akár 75%-ban is befolyásolni tudják. Lehet, hogy ezek az érzelmi harcok már úgy belénk vannak rögzülve, hogy észre se vesszük, mikor játsszuk őket. Nem tudunk másképp belevágni, minthogy elkezdjük magunkat figyelni, beleugrunk a félelmeinkbe, hogy megismerjük őket. Minden szerepjáték, minden érzelmi harc a figyelemért, azaz a szeretetért alakul ki. Amikor tudom szeretni magam, a belső érzelmi harc megszűnik, és megjelenik egy hatalmas belső szabadság, boldogság, kiegyensúlyozottság. Aki nem mer segítséget kérni az az ember fél, de nem a módszertől, hanem önmagával fél szembenézni. Azt fontos tudni, hogy a félelem is egy érzelem és addig félünk valamitől, amíg meg nem ismerjük az okát. Amíg félünk a félelemtől, egyhelyben topogunk, nem fejlődünk. Ez egy belső kirándulás, amivel tudatosan felhozzuk negatív érzelmeinket. Nem könnyű szembenézni velük, de utána annál könnyebben tudjuk élni életünket. Némelyeknek talán hókuszpókusznak tűnhet, de csak azért, mert nem ismerik a lelki fejlődés rendszerét, félnek, vagy nem mondták el nekik a szüleik, hogy hogyan kell, és miért kell önmagunkra figyelni, hogyan szeressük magunkat és ezáltal másokat. Tehát nagyon fontos, hogy mi történt velünk gyermekkorunkban, milyen érzelmekkel nőttünk fel. Személyiségünk kifejlődéséért a szüleink is a felelősek, hiszen az ő viselkedési mintáit átvéve nő fel minden gyermek. Fogantatásunktól kezdve a szüleinkre (mind anyagilag, mind érzelmileg) támaszkodva növünk fel, és ahogy Ők reagálnak, viszonyulnak a világhoz, ezt a képet visszük tovább magunkban és így viszonyulunk jelenlegi életünkhöz. Érdemes megkérdezni önmagunktól, hogyan szerettek minket, hogyan figyeltek ránk környezetünkben?  Fontos tudni: nem az határoz meg minket a jelenben, hogy kinek volt jó a gyermekkora és kinek nem, hiszen mindenkit ért sérelem, bánat és történtek nagyon jó dolgok is. A rossz/jó érzések, ha fel vannak dolgozva, el vannak engedve, akkor helyes énképpel rendelkezünk, így nem lehet problémánk a jelen életünkben.
Az első nagy szerelmem elhagyott.  Nagyon fájt, mellkasban éreztem állandó  nyomást. Nem szerettem volna vele  szakítani, de el kellett engednem és így  megszűnt a mellkas nyomás. Idő közben rájöttem, hogy azért ragaszkodtam  hozzá, mert nem tudtam, ki vagyok „én”.  Ezután elindultam egy olyan önismereti  úton, ahol próbálom felfedezni  önmagam.  Tamás
A megoldás a kezedben van. A szabad ember szárnyal. Vissza